Mint minden függőség, a munkamánia is képes tönkretenni az egyént és környezetét. Olyan orvosi diagnózis, hogy munkaalkoholista (workalkoholics), vagy munkamániás nincs, a pszichiáter csak a következményekkel találkozik: a depresszióval, az alkoholizmussal vagy éppen az öngyilkossági kísérlettel, széthullott családokkal.
A karrieristák szerint azonban mégsem ennyire egyértelmű a dolog.
Harvard Business Review-nak Toma Chamorro-Premuzicit azt nyilatkozta, hogy ha olyan szerencsések vagyunk ahhoz, hogy nem pusztán munkánk, hanem karrierünk van, akkor el kell fogadnunk a munka-élet közti esetleges egyenlőtlenséget. Míg a karrier magasabb szintű céltudatosságot ad, addig a munkahely pusztán bevételt. Ha karrierünk van, azzal keresünk, amit szeretünk, a munkahely pedig azért fizet, amit megcsinálunk. Ha örömünk leljük a munkában, akkor nehezebb abbahagyni, könnyebb belecsúszni a túlórákba. Munkamánia? A karriere sikeressége a munka és a szórakozás, élet egyéb területeinek szétválasztásától függ. Azonban ki törődik a munkahely-élet egyensúly kérdésével, amikor egészséges fúzióban vannak egymással? Amikor a lánya még kicsi volt, hiába volt sikeres a munkájában, úgy érezte, hogy olyan dolgokról kell lemondania, amit később már nem tud pótolni. Ebben az időszakaszban nehéz volt megtartani az ezt a fajta harmonikus élet-munka összeolvadást. Azonban később munkaadóként sikerült felhasználnia ennek az időszaknak a tapasztalatait is. Megértette, hogy az emberek különbözően viszonyulnak a munka és az élet kapcsolathoz, sőt ezek a viszonyrendszerek különböző életszakaszokban változnak is. Kisebb léptékű üzletek több rugalmasságot tudnak kínálni ezen a szinten. Lehetővé teszik azt, hogy az emberek keményen dolgozhassanak, de ne kerüljenek konfliktusba saját életszemléletükkel.
A pszichiáterek szerint az az egészséges ember, aki jól érzi magát a saját bőrében. A munkamániás pedig állandó drill alatt van, tehát nem felel meg ennek a kritériumnak. A gyógyulás, vagy az elkerülés útja pedig a sokoldalúság. Tudni kell nemet mondani akár munkahelyen, akár csak önmagunknak a munkára. Ez azonban csak akkor segít, ha van mivel kitölteni a munka után fennmaradó időt. Akinek van hobbija, családja és amellett munkája, az valószínűleg sokkal jobban érzi magát a világban, mint az, aki olyan javakért dolgozik éppen, amire már semmi szüksége nincsen azon kívül, hogy ezen tudja mérni a sikert.
Ha a tetszett a poszt, olvassa el korábbi bejegyzéseinket!
Kikre hallgatnak a leendő nyugdíjasok?
Konzervatív hosszútávú befektetésre vágyik a magyar
Ennyit keresnek majd, ha kirepültek
A létbiztonság teszi elégedetté a magyart