Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
   
   

Kis pénz - több odafigyelés

0 Komment
0 Reblog

A BellResearch kutatócég legutóbbi felmérésében a válság hatásait, az általa indukált változásokat valamint a jövőképet vizsgálta a 18-64 éves, bankkapcsolattal rendelkező és internet használók körében.

A felmérés megállapította, hogy a vizsgáltak körében minden második ember életét jelentős mértékben megváltoztatta a válság. A kutatásban résztvevők közül azok érezték meg jobban a válság hatásait, akik kevésbé kvalifikáltak, vagy nincs elég pénzügyi jártasságuk, illetve már a válság előtt is nehéz anyagi helyzetben voltak.

Összességében elmondható, hogy a lakosság pénzügyi kultúrájának elmaradottsága, a tudatosság és az ismeretek alacsony szintje visszaköszön pénzügyi magatartásformánkban is, úgy mint meggondolatlan hitelek, öngondoskodás hiánya, általános tájékozatlanság. Ugyanakkor pont ezek a negatív tapasztalatok egyben gazdagították is a kutatásban résztvevőket, mert állításuk szerint tudatosabbá lettek, és nagyobb figyelmet szentelnek a pénzügyi kérdéseknek.

A tanulmány szerint a válság pozitív hozadékaként tekinthetünk a pénzügyi "önképzés" kiterjedésére. Ugyanis a megkérdezettek közel nyolcvan százaléka jelentette ki azt, hogy mára már nagyobb odafigyeléssel kezeli családi kasszáját.

Ha a tetszett a poszt, olvassa el korábbi bejegyzéseinket!

Első az élet, csak a második a kocsi

Az átképzés lehet a megoldás

Iskolakezdési támogatás

Jön az iskola megy a pénz

Kiút a tartós munkanélküliségből

Időskori öngondoskodás, önkéntesség


Utolsó kommentek