"Gondolkodom, tehát vagyok" - Descartes gondolata önmagában is megállja helyét, hiszen amíg gondolkozom, addig létezek, élek, viszem előbbre a világot a többiekkel együtt, fontos, kihagyhatatlan része vagyok. Megállíthatatlan fejlődésben, folyamatosan pallérozódik az elme.
Azonban idősebb hozzátartozóknál gyakran észlelhetjük, hogy egyre több minden esik ki a fejükből. Nem csak a napi rutinból fakadó, hol a kocsi kulcs és mit keres a hűtőben típusú kérdések bosszantják az idősödőket. Az évek múlásával észrevehetően lassul a gondolkozás, kusza, néha összefüggéstelen kontextusban sorjáznak a gondolatok. Az öregedő emberek hajlamosabbak a múltba révedésre, gondolatban és beszédben is ugrálva az idősíkok között. Azonban kiszakadva munkahelyi kötöttségekből, a nyugdíj nyugalmában végül összeáll a kép, és olyan függésekre, következtetésekre jutnak, amikre a fiataloknak a mindennapok rohanó tempója mellett esélyük sincs. Ugyanakkor sok idős embernél észrevehetőek az elbutulás jelei is.
Kereső
