Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
   
   

Részmunkaidős foglalkoztatásból is van kitörés

0 Komment
0 Reblog

Az Amerikai Pszichológus Társaság tanulmánya szerint a dolgozó anyák egészségesebbek és boldogabbak, mint azok, akik az iskoláskorig otthon maradnak gyermekükkel.

A megfigyelés 1364 anya bevonásával történt, akiket először a szülés után, majd az azt követő tíz évben többször is meginterjúvoltak. A tanulmány szerint a teljes munkaidős állással, és az otthonléttel szemben a részmunkaidős foglalkoztatás tűnt minden szempontból a legideálisabbnak. A részmunkaidőben dolgozó anyák jobb általános egészségnek örvendtek, és sokkal kevesebb depressziós tünetet mutattak, mint otthon lévő társaik – ám a teljes munkaidőben dolgozó társaikhoz képest nem volt kiemelkedő a különbség. A megkérdezett anyák úgy vélekedtek, hogy a munkájuk jó hatással van a családi életükre, kiegyensúlyozott kedélyállapotuk miatt jobb szülőkké válnak. Gyermekeikre ugyanannyi időt tudnak fordítani, mint az otthon lévő társaik, és jóval többet, mint a teljes munkaidőben dolgozók. A kutatást végző egyetem professzora Cheryl Buehler szerint is a részmunkaidős foglalkoztatás támogatja leginkább a kiegyensúlyozott családi életet, ezért jó lenne, ha a munkáltatók is jobban kihasználnák az ebben rejlő lehetőségeket. Részmunkaidő nem csak a munkába visszatérő anyák szempontjából lehet áldásos, hanem azoknak is, akik pusztán mellékjövedelemre szeretnének szert tenni, elősegítve családjuk létbiztonságát.

Az AGNB felvállalta ezt az új látásmódot - alternatív módszerével segít azoknak, akik mellékállásban pénzügyi tanácsadóként, értékesítőként szeretnének elhelyezkedni. Oktatási programja segítségével a motivált jelentkezők elsajátíthatják a szakmát, a képzés folyamán kialakul a pénzügyi szféra felé való elköteleződés. A mellékállásban végzett munka segít abban, hogy megteremtse saját és családja anyagi biztonságát. A tanácsadói foglalkozás végzetségtől függetlenül minden munkakereső számára megfelelő lehet, nem szükséges hozzá diploma, csak megfelelő szakképesítés. Fontos, hogy az értékesítési tevékenység végzéséhez szükséges folyamatos vizsgázások, adminisztratív tevékenységek – melyek elriasztják a legtöbb szakma iránt érdeklődőt- az AGNB tagjaként kikerülhető. A plusz költségesek nélkül feloldódik a főállás vállalásának kényszere.

Az AGNB nem követeli meg, hogy a munkavállaló tevékenységét napi 8-10 órában az irodában végezze, csak iránymutatást nyújt abban, hogy bizonyos célok eléréshez mi a legjárhatóbb út. Azt, hogy a célok megvalósításához vezető feladatokat a dolgozó otthonról vagy az irodában intézi, a munkatársaira bízza. Az AGNB vallja, hogy minden egyén felelős a saját élete alakulásért, a kitörés lehetőség pedig mindenki számára adott. Mindehhez megadják a lehetőséget azzal, hogy különböző alternatívákat mutatnak be azoknak, akik plusz jövedelemre vágynak. Ugyanakkor esélyt ad arra is, hogy a későbbiekben akár főállásban folytassák tevékenységüket. Olyan életpályát kínál, ami megalapozza a dolgozó anyagi jelenét és a jövőjét. Mindemellett munkatársainak- képességeinek megfelelően- a szakma különböző területein folyamatos fejlődést biztosít, segíti karrierjük építését.

Ha a tetszett a poszt, olvassa el korábbi bejegyzéseinket!

Jó vendégek, szép számmal

Olcsóbb kolbász, drága dohány

Ötszázezer alatt!

Pénzügyi kultúra - az mi is?

Számla vagy számla?

A nyár hívószava - diákmunka

Jó vendégek, szép számmal

0 Komment
0 Reblog

Több fórumon olvashattunk arról, hogy hoppon maradtak a magyar szállásfoglalók, mire átvették volna a szobát, már rég kiadták külföldi nyaralóknak.

Nem is annyira meglepő ez a tolongás a KSH gyorsjelentését olvasva, hiszen júniusban 3,8% nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma, ezen belül is a külföldivendég-éjszakák száma 2,8% növekedett.

Bár a jelentősebb küldő országok közül Németország és Ausztria esetében a vendégforgalom visszaesett (8,0 és 20%), az egyesült államokbeli, az orosz és a brit vendégek által eltöltött éjszakák száma számottevően emelkedett (26, 15 és 9,8%) ráadásul a belföldivendég-éjszakák száma is 4,7% nőtt.

Örülhetnek a szállásadók, mert a bruttó bevételük 11,5% növekedett, persze ehhez hozzájárul az is, hogy a kiadott szobák átlagárát 4,3% megemelték. Örülnek a részmunkaidőben dolgozok, nyári diákmunkát végzők is, hiszen ahogy korábbi posztunkban írtuk már - a nyári szezonban sokan spórolnak a következő tanévre, iskolakezdésre.  

Ha a tetszett a poszt, olvassa el korábbi bejegyzéseinket!

Olcsóbb kolbász, drága dohány

Ötszázezer alatt!

Pénzügyi kultúra - az mi is? 

Számla vagy számla? 

A nyár hívószava - diákmunka

Nem spórolnak a fiatalok - nincs miből

Olcsóbb kolbász, drága dohány - júliusi helyzetkép

0 Komment
0 Reblog

Még jó, hogy lassan vége a fesztivál szezonnak – tovább drágult a dohány és a szesz (aminek fogyasztásában Magyarország mindig kirívóan jó helyen állt), viszont olcsóbbak lettek az élelmiszerek - derült ki a KSH legfrissebb jelentéséből.

Júliusban a fogyasztói árak 1,8%-kal voltak magasabbak, mint tavaly ilyenkor. Az alacsony éves árnövekedés fő oka a háztartási energia árak jelentős mérséklése (8,8%). A tartós fogyasztási cikkek körében szintén árcsökkenés történt (2,1%), ugyanakkor a szeszes italok, dohányáruk (8,6%!), az élelmiszerek (2,8%) és a szolgáltatások (3,5%) átlag felett drágultak 2012 júliusához képest.

Azonban örvendetes tény, hogy 1 hónap alatt – 2013. júniushoz viszonyítva – a fogyasztói árak átlagosan 0,3%-kal csökkentek. Többségében csökkent az élelmiszerek ára, főként az idényárasaké, de olcsóbb lett a kolbász (1,7%), és a tojás (3,4%) is. Sajnos a csokoládé ára nőtt (1,6%), nem beszélve az alkoholról és a dohányáruról (0,3%). Persze jobb is így, hiszen drágultak a gyógyszerek (0,6%), és a járműüzemanyagokért is (1,3%) többet kell fizetni.

Ha a tetszett a poszt, olvassa el korábbi bejegyzéseinket!

Ötszázezer alatt!

Pénzügyi kultúra - az mi is? 

Számla vagy számla? 

A nyár hívószava - diákmunka

Nem spórolnak a fiatalok - nincs miből

Fontos a család - hát még a pénz!

Ötszázezer alatt!

8 Komment
0 Reblog

500 ezer alá csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma az Nemzeti Foglalkoztatás Szolgálat legfrissebb adatai szerint. Ilyen utoljára 2008-ban, a válság kitörésének évében volt.

A 2013. júniusi zárónapon a NFSZ regiszterében 497,0 ezer álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz képest 3,5%-kal az előző év azonos hónapjához képest 5,2%-kal mérséklődött. 500 ezer alatt az álláskeresők létszáma utoljára a válság kitörésének évében, 2008-ban volt.

Azonban tény, hogy júniusban - a munkaerőpiacra jellemző szezonális ingadozás miatt - szinte mindig a legalacsonyabb az álláskeresők száma az év során, amit a pályakezdő álláskeresők beáramlása szinte biztosan módosítani fog. A legtöbb álláskeresőt még mindig Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye adja, a teljes állomány pontosan 21,2%-át.

Érdekes adat még, hogy a férfi álláskeresők száma a júniusi zárónapon 244,2 ezer fő volt, amely az összes álláskereső között 49,1%-os arányt jelentett. A munkakereső férfiak létszámcsökkenése duplája a nőkének főként a szezonális munkának, illetve a közfoglalkoztatási programokban való nagyobb arányú részvételnek köszönhetően.

2013. júniusban a nyilvántartásban 60,7 ezer pályakezdő szerepelt, arányuk az összes álláskereső között 12,2%-ot jelentett. Az iskolai végzetség alapján a pályakezdő álláskeresők közül a legnagyobb arányban (36,3%) azok vannak, akiknek legmagasabb végzetségük az általános iskolai bizonyítvány.

Ahogy már korábbi posztunkban írtuk, érdemes tovább tanulni, mert a szakmunkás iskolákban végzettek közül már csak 20,7%, a diplomásoknak pedig 5,9% keres pályakezdőként munkát a júniusi zárszámok alapján.

Ha a tetszett a poszt, olvassa el korábbi bejegyzéseinket!

Pénzügyi kultúra - az mi is?

Számla vagy számla?

A nyár hívószava - diákmunka

Nem spórolnak a fiatalok - nincs miből

Fontos a család - hát még a pénz!

Idősen is van mit tanulni

 

 

Pénzügyi kultúra - az mi is?

0 Komment
0 Reblog

A pénzügyi kultúra fejlesztése egyre gyakrabban megfogalmazott cél Magyarországon is. Arról azonban, hogy mi az a pénzügyi kultúra, kevesebb szó esik. A pénzügyi kultúrával foglakozó kutatások mindig az adott kutatás céljának, célcsoportjának, illetve kutatási kérdésének megfelelően határozták meg azt, hogy mit tekintenek pénzügyi kultúrának. De mit is jelent mindez?

A pénzügyi kultúra fogalma nem új keletű, már a századforduló elején is történtek kísérletek az Egyesült Államokban arra, hogy növeljék a lakosság pénzügyekkel kapcsolatos ismereteit - el kellett magyarázni az embereknek, hogy melyik pénzügyi terméket (pl.: bankbetét, hitel, stb.) mire és hogyan használhatják. A századforduló óta eltelt idő azonban nem csak az egyes használati cikkek terén eredményezett jelentős mértékű innovációt, hanem a pénzügyi szektor által kínált termékek tekintetében is. Megújították a kínált pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat is.

Azonban olyan komplex pénzügyi termékek jöttek létre, hogy az azokban rejlő valós kockázatokat már a pénzügyekkel napi szinten foglalkozó szakemberek sem képesek megfelelően felmérni. Az átlag emberektől pedig amúgy is távol áll a pénzügyi események napi szintű követése. Ennek ellenére a nagyobb hozam elérése érdekében hajlandóak vagyunk többet kockáztatni, így akkor is használjuk a komplexebb pénzügyi termékeket, ha nem vagyunk tisztában azok valós kockázataival.

Utolsó kommentek