Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
   
   

Mint írtuk, az iskolakezdés -gyermek akár kisiskolás, akár már felsőoktatásban tanul- jelentős kiadást jelent a családi költségvetés számára: az egyszeri kiadáson túl (íróasztal, könyvek stb) a folyamatosan fizetendőkig (osztálypénz, füzetek, bérlet). A megtakarítások, a mellék állás vállalása mind fontos része a családi kassza egyensúlyban tartásának.

Hiszen ebben az időszakban gyorsan apadnak a család tartalékai, ezért jó tudni, hogy a munkáltatótól is számíthatunk némi segítségre. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint a tanév első napját megelőző és az azt követő 60 napon belül igényelhető az iskolakezdési támogatás béren kívüli juttatásként. Ennek mértéke a közoktatásban - általános vagy középiskolában - tanuló gyermekenként maximum 27 900 forint lehet, vagyis maximum a minimálbér 30 százaléka. A juttatásban részesülhet a családi pótlékra jogosult szülő, a gyám vagy a vele egy háztartásban élő házastárs. Az iskolakezdési támogatást évente csak egyszer lehet igénybe venni, ez azt jelenti, hogy a fentebb már említett 60 napos intervallumban egy szeptember 3-i iskolakezdés esetén július 4. és november 2. között kérhető a munkaadódtól.

Fontos tudni, hogy akárcsak a többi típusú béren kívüli juttatás, ez is adóköteles, így gyakorlatilag a munkáltatódnak költségbe kerül. Ám még így is a kedvezményezett határon belül maradva mindenképpen olcsóbbnak minősül a dolgozónak és a munkáltónak is, mint ha ugyanezt az összeget bérben adná ki. Nem kell iskolalátogatási igazolás, nyilatkozni azonban kell arról, hogy a dolgozó jogosult a támogatás igénylésére. A támogatás felhasználható minden olyan eszközre, ami a tanulásra szükséges, illetve ruházatra is.

Ha a tetszett a poszt, olvassa el korábbi bejegyzéseinket!

Jön az iskola megy a pénz

Kiút a tartós munkanélküliségből

Időskori öngondoskodás, önkéntesség 

Önbizalomvesztéssel járhat a tartós munkanélkülisé

Egészségtudatos titkolózás 

Jön az iskola, megy a pénz

0 Komment
0 Reblog

2012-ben átlagosan 10 százalékkal emelkedett a tanszerek ára az előző évhez képest képest, idén pedig a helyzet tovább fokozódott. Hamarabb kezdődött a vásárlási láz is, mint az elmúlt években, mivel a boltok többsége augusztus 20-ig kínálta akciósan a termékeit.

A szülők az iskolakezdés előtt több tízezer forintot hagynak a boltokban – fellendítve ezzel az amúgy pangó bevásárló központokat – hiszen a legolcsóbb iskolatáska is veri a tízezer forintot, a és bár tolltartó beszerezhető pár száz forintért, a belevaló színes ceruzák, tollak, körzők nem állnak meg ezres nagyságrend alatt. Sok családnak nagy nehézséget okoz a plusz költségek megteremtése, többen kénytelenek hitelt felvenni ahhoz, hogy az iskolakezdő kisdiáknak mindene meglegyen az íróasztaltól kezdve, a tanszereken át az ünneplőruháig.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági feltételei nem változtak, továbbra is olyan gyerekek kaphatják, akik gondozó családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130 százalékát, speciális esetekben 140 százalékát. A jogosultságot alkalmanként egy év időtartamra állapítják meg.

Mint korábbi posztunkban írtuk, a váratlan és várható plusz költségek előteremtéséhez érdemes előregondolkozni, a megtakarításokhoz szükséges anyagi forrásokat időben megteremteni.


Ha a tetszett a poszt, olvassa el korábbi bejegyzéseinket!

Kiút a tartós munkanélküliségből

Időskori öngondoskodás, önkéntesség 

Önbizalomvesztéssel járhat a tartós munkanélküliség 

Egészségtudatos titkolózás 

A váltott munkarend csak fél egészség 

A részmunkaidős foglalkoztatásból is van kitörés 


Utolsó kommentek